A film vetítése kettős célt szeretne elérni. Egyrészt emlékezni a régi időkre és megmutatni ennek a tájnak rejtett szépségeit, másrészt emlékezni a film nyelvén az áldozatokra, a névtelen hősökre. Vetítés: október 25-én, vasárnap, 16.00 órakor a kerületi Polgárok Házában ( Üllői út 517. Szarvas csárdánál)
Lelkünkben két kép él e csodás, ősi tájról...
XX. századi történelmünk egyik legszomorúbb eseménysora e tájra viszi gondolatainkat.
A második világégés utáni honi „nagy Kísérlet”, az osztály nélküli világ megteremtésének szörnyű kísérőjeként e gyönyörű tájon megjelentek a kitelepítettek reménytelen tömegei. Vagyon, származás, politikai nézetek, vagy akár egy jól szituált Pesti lakás, katonai érdemek a háború alatt, vagy akár egy eldobott mondat a megszálló orosz hadsereg miatt, vagy viselt dolgairól, már elég volt ahhoz, hogy családok ezrei süllyedjenek el a puszta kilátástalanságában. Rengeteg megrázó emlékezés maradt fenn és mikor 1953-ban a szenvedések, legalábbis e tájra szorultak számára véget értek, a Hortobágy már nem volt az a kies tájék, mint évszázadokon át előtte.
A sok szenvedés, a rengeteg megalázás 1956. októberében kiegyenesítette végre gerincünket. A forradalom, hasonlóan 1848/49 forradalmához elbukott ugyan, de utána semmi sem volt már ugyanaz, mint annak előtte. Korábban a kiegyezés, utóbb a diktatúra felpuhulása, majd az európai léptékben is jelentős lépések megtétele utáni rendszerváltás megmutatták, hogy az életet is feláldozó erőfeszítések nem voltak hiábavalók. (Hogy hazai történelmünk milyen irányt vett 1990. után az már egy másik történet.)
A második kép a tisztulásé: hosszú évek alatt gyógyultak csak a sebek és vált e táj Magyarországunk büszkeségévé ismét, rengeteg áldozatkész munka eredményeként lett Nemzeti Parkká, a Világörökség részévé, Bioszféra Rezervátummá, egy része pedig a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján nemzetközileg is védetté.
És végül néhány csodálatos Passuth László-i gondolat a Hortobágy-film legendájáról:
Olvassuk együtt!
„A zürichi tó partján született. Ketten hajoltak a világ nagy képeskönyve felé, imbolygott a téma Grönland és Szumátra között, az Operatőr hangjában szinte észrevétlen fűződött be réglátott, gyermekemlékezetű táj képe: «Hortobágy», a szó idegenül és mégis lágyan hangzott, a Rendező közelébb húzódott: «mesélj róla».
Esztendeje, az április a pusztán találta őket s a szomorú, kisült mezők közé már másodszor szökött be az ősz, míg az utolsó, huszonötezredik méter tekercse is lepereg. Mesétlen őstéma - az első nyáron. E hajdani tengerfenék, néhol legelő, szikes-foltok a csúnyaföld karimáján. Négyeskút, hallgatag géme ott gubbaszt a csendben, négy fakó, csonka faív, a puszta sajátos gótikája. Hajnalodik, ürgék cikáznak a kivillanó rőt korong körül, heraldikus ősmadár lecsap rájuk a levegőből, bíbicrajok felhőkbe rendeződnek, ágaskodó magyar pingvinek szigete: gólyafalka. A csendben megvonaglik a meseszerű pusztai keret, a táj - e szelíd kísérő - eltörpül, por- és viharfelhők közt rohanó ménes sodra megett. Nagyszarvú, sovány magyar tehén, megette a látóhatár nem ér egybe, szélét unosuntig emelgeti a délibáb, sötétes felhőrongyok a zöldesbarna szikszőnyeg mögött, az őstulok mozdulatlan, fehérsége izzik e sötét tónusokban: ő az Állandó, akinek kedvére valaha a puszta épült. A tavasz minden sarkából bőségesen patakzik az élet: kiscsirke tördeli tojásházát, hajnali malacok keresik tétován koca emlőjét, csikó születik: rokonkancák lesik a vajúdó gyötrelmes életvetését, körbeállva az újszülöttet tisztára nyalogatják. Esteledik, estére meghal a puszta, szél befújja porral a legelőket, reggelig csend van.”
„Georg Höllering szemének tükrében mindez csodálatosan dús vízióvá olvad s a zabolátlan képek kilométerei most már nyugtalanul keresik a Szerzőt. Így kerül megéjük Móricz Zsigmond hatalmas árnyéka, hogy hangot adjon a még néma magyarok életének. A hó már betemeti a pusztát, amikor a Komor Ló hortobágyi novellája karácsonyi misztériummá mélyül - a futó képek alakokká sűrűsödnek, hogy az írott szó szárnyán az új tavaszon újra képekbe rendeződjenek.
Múzeumi viaszkorongról megszólal negyven éve porladó pásztor balladája «zöld erdőben, zöld mezőben, jegenyefa tetején» felfüggesztett Fehér Lászlóról, s meggyalázott szépséges Anna húgáról. A nóták archiváriusa, a zeneköltő Lajtha László kiengedi a dalokat kalitkájukból s azok visszahullanak az őstelevényre, ahonnan valaha egybegyűjtődtek: szárított tehénlepények fel-fellobbanó tüzénél öt magányos pásztorember veri a lebukó veres nap felé Fehér Anna átkát «mosdó vized vérré váljék - türűlköződ lángot hányjék - a kenyered kűvé váljék - késed szívedbe tanáljék».”
„A Hortobágy legendája”
magyar film 2008., dráma
Az ízig-vérig magyar filmben az alkotók olyan történeteket elevenítenek meg, melyek mára a Hortobágyon legendává váltak. Történelmünk egykori és mai történéseinek filmbéli összefonódása révén testközelből élhetjük át a pusztai emberek, a ridegpásztorok életének máig ható valóságát, mindennapjaik igazságát, és sorskérdéseik
rendeződésének reményét.
A film a végtelenbe kiáltott örök kérdés: meddig képes a lélek megbocsátani?
Ugyanakkor együtt érző emlékezés is, hogy az idő múlásával ne vesszen minden a múlt homályába. A film jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy legjelesebb színészeink egész sora első szóra vállalta és játssza el tündöklően még akár az epizódszerepeket is.
Szereplők:
Eperjes Károly, Szirtes Ági, Csányi Sándor, Reviczky Gábor, Székely B. Miklós
Rendező: Vitézy László
Forgalmazza: Hungaricom
Hossz: 79 perc
DVD Információk:
Hang: magyar (DD 2.0)
Kép: 1,33:1 (4:3)
DVD Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen eléréssel
Szeretettel várunk minden régi és új klub-tagot.
Kardos Gábor
Pásztor János
