Az ismert vicc szerint egy osztály tanulmányi kirándulást tesz a recski büntetőtáborba, hogy a diákok testközelből tapasztalják meg, milyen is volt az államszocializmus igazi arca. A barakkok között sétálva az egyik kisdiák jelentkezik, majd így szól osztályfőnkéhez: „Tan’tónéni kérem, az én nagypapám is Recsken halt meg”. A pedagógus könnyekig elérzékenyül, még a történelemből nem sokat tanult kisdiákokon is úrrá lesz némi csöndes elfogódottság, mire a gyermek kis hatásszünet után befejezi a mondatot: „mert részegen kiesett az őrtoronyból.”
Ez a vicc annak kapcsán juthat eszünkbe, hogy „20 éves a köztársaság" - Rendszerváltás a XVIII. kerületben címmel helytörténeti kiállítás nyílik szeptember 9-én a Pestszentimrei Közösségi Házban, amelyen dr. Mester László, kerületünk szocialista polgármestere mond megnyitóbeszédet.
Ugyebár van abban némi diszkrét báj, egy kis finom disszonancia, hogy egy, a rendszerváltással kapcsolatos kiállítást egy volt kommunista politikus nyit meg. Elvégre Mester elvtárs pártállami múltja miatt legfeljebb ha a Magyar Népköztársaságnak nevezett állami börtön foglárának tekinthető, a rendszerváltáshoz viszont legföljebb annyi köze van, mint a viccbeli nagypapának a recski foglyokhoz.
Ez a megállapítás nyilván sokaknál kicsapja a biztosítékot. Elvégre köztudott, hogy ha a polgári oldalhoz kötődők, vagy éppen csak a most regnáló hatalommal nem szimpatizáló civilek egy baloldali politikus kapcsán ki merik ejteni szájukon a „kommunista” jelzőt, az állampárti diktatúra jogfolytonosai sértetten kapkodnak levegő után, és a felháborodottságtól elsápadva, elfúló hangon kérik ki maguknak ezt a vádat. Illendő hát, hogy indokoljunk, miért is pontos akár Mester elvtársra, akár párttársaira a „kommunista” jelző.
Tudvalevő, hogy az 1989. októberében létrejött Magyar Szocialista Párt a kommunista diktatúra állampártjának, a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP) a jogutódja. Mint ismeretes, az MSZMP XIV. kongresszusán döntöttek a párt tagjai arról, hogy a „munkás” szó elhagyásával új pártot alapítanak, amely azonban jogfolytonos lévén a diktatúra állampártjával, a tagság nagy része mellett örökölte a nem kis méretű pártvagyont is. Innen ered az azóta közszájon forgó mondás is: az MSZP elhagyta Marxot, de vitte a tőkét. S ma már azt is tudjuk, miért lett szegfű a szocialisták jelképe: mert a szeghez kalapács kell, a fűhöz meg sarló.
Mester László az előző rendszerben vérbeli kommunista pártapparatcsik volt. Bár az Országgyűlés honlapján található hivatalos életrajza szemérmesen csak annyit említ, hogy 1975-ben lépett be az MSZMP-be, illetve hogy a KISZ és az MSZMP apparátusában töltött be különböző funkciókat, a kollektív emlékezet tudja, hogy bizony ő volt a Ferihegyi repülőtér párttitkára. S hogy milyen feladatokat kellett elvégeznie párttitkárként? Elsősorban természetesen a kommunista párt mindenkori főtitkárának meghosszabbított kezeként működött, amolyan lokális kiskirályként. Valószínűleg vehemensen üldözte a trockistákat és maoista elhajlókat a munkahelyi pártalapszervezetben, s minden bizonnyal atyai gondoskodással figyelt mindazokra, akik Pelikán elvtárshoz hasonlatosan ideológiailag nem voltak elég képzettek, és nem látták be maguktól a marxizmus-leninizmus nagyszerűségét.
E derék párttitkár később a rendszerváltás folyamatához annyit tett hozzá a helyi MSZP-alapszervezet elnökeként, hogy elvtársaival közösen igyekezett a néhai állampárt politikai tőkéjéből valamennyit átmenteni a név és logócsere mögé búvó utódpártba Pestszentlőrinc-Pestszentimrén is. Amíg tehát az ország a rendszerváltás lázában égett, Mester László és elvtársai kizárólag a kommunista párt módszerváltásán dolgoztak.
Azonban ne legyenek illúzióink, Mester elvtárs minden lelki skrupulus nélkül oda fog állni beszédet mondani a fent említett kiállítás megnyitóján, habár annyi köze sincs a rendszerváltáshoz, mint a Lenin-fiúknak a humanizmushoz. Polgármesterünk, akiben lám, egy igazi morális atléta lakozik, rezzenéstelen arccal fogja beszédében ünnepelni azokat, akik a pártállami diktatúra és annak feltétlen kiszolgálói – köztük Mester László - ellen küzdöttek a rendszerváltás hajnalán.
Szolzsenyicinnek, a gulágot is megjárt nagy orosz írónak az elvtársakra vonatkozó általános érvényű megállapítása kétségkívül polgármesterünkre is igaz : „A kommunista nem ismeri a szégyent.”
