2009. május 17-én a Madách Filmklub baráti körével újabb nagy utazásra vállalkoztunk. Bevezetésként, a mindennapok rohanását megállítandó, a korábban vetített El Camino – Az Út utolsó képkockáit végignézve át tudtunk állni keresztény világunk érzésvilágát felmutató gyönyörű táj és eszmeiség hangulatára.

Tolvaly Ferenc előző filmje az El Camino - Az Út volt, a spanyolországi, ősi, több mint 800 km-es Szent Jakab zarándokút megtételéről szólt. Most, egy évre rá Tibetben indult zarándokútra, egy ismét embert próbálóra hasonló indíttatásból, mint az előző útján: szellemi megtisztulás, önmaga jobb megismerése, lelki feltöltődés motiválhatták az útján. Vele jártuk végig ezt a valóban tisztának, őszinte világnak megmaradt mesés tájat, mintegy „szellemi-lelki nemzeti parkban” vándorolva, mi spirituális, lelket megtisztító élményre vágyók.

A film szövegkörnyezete sikeresen kerülte el a jelen politikai valóságát, az 1959-től realitásként jelen lévő és pusztító kínai konfliktus lényegét, a Dalai Láma, mint Buddha jelenkori reinkarnációja, Isten földi megtestesítője Indiában, száműzetésben élve küzd Tibet újbóli függetlenségéért. Sikerült a maga ősi lényegében, egyszerű eszközökkel, a lényeges összefüggésekre koncentrálóan megmutatni nekünk, európai utazóknak, azt az ősi természettel harmóniában élő, de a világ indíttatásaira kérdést kereső emberi közösség mindennapi életét, amely egyes filmélményi hatásra igen emlékeztetett ősi magyar hagyományaink mindennapjaira is.

A Himalája egyik legszentebb hegye, a Kailásza, a filmben, mint cél jelenik meg. A szerző egyedül teszi meg ezt a fizikai és spirituális utat. Vele fáradunk el, vele kételkedünk, hogy sikerül-e, vele találjuk meg a „CSENDET”, a lelki békét. Otthon lehetünk újra, a világ e távoli pontján ugyan, de otthon lehetünk újra, mert ezt a lelki békét sugalló buddhista tanítás, a táj mélységes ősisége, hihetővé tette számunkra egy nagy világvallás megtestesülésének lehetőségében. Szinte érezzük az ebből és a még ősibb indiai eredetből származó erőt, amely képes volt életfilozófiává válni, magyarázatokat adni szorongató kérdéseinkre. És legyünk bárhol is a világon, jól érzékelhetően mindig ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, tették fel őseink, és mindig jelentkezett valaki, aki szavakba öltve, tettekkel bizonyítva, hogy a buddhizmus alaptételénél maradjunk, „ megvilágosodottá” „bódhiszattvából” „buddhává” lehet válnunk, megtaláljuk végül lelki békénket.

A buddhista tanítás közvetlen megfogalmazója az i.e. 560 és 480 között élő Sziddhártha (aki elérte célját) a Himalája nepáli felén lévő kis állam királyának fiaként, Gautama néven (mint védikus tanítómesterektől származó) vált egy új életfelfogás megtestesítőjévé. A szeretet, a jóság, az egymás megértése, végtelen tolerancia mások iránt, tanításaiban alaptézissé váltak. Önmagunk fejlesztése, a bennünk rejlő, megismételhetetlen egyedi teljes kibontása alapvető fontosságúvá vált. De nem nélkülözhette, nem nélkülözheti eleink tapasztalatinak átvételét, hagyományaink megőrzését, és szinte elvárja értékeink tovább adását.

Az ember szerinte nem más, mint egymással párhuzamosan vagy egymás után törvényszerűen megjelenő lételemekből álló, szünet nélkül áramló, mindig megújuló folyamat. A halál nem a vég, a fizikai pusztulás után a természeti, szellemi és erkölcsi erők, amelyek együttesen alkotják az egyént, nem érhetnek véget hirtelen és váratlanul, tovább működve megteremtik az alapot egy új individuum léte számára, aki majd örököse lesz az elpusztult valamennyi jó és rossz tettének. De a fejlődés lehetősége minden számára megadatik.

A filmvetítés végén sokan maradtunk még. Pásztor János barátom a buddhista gondolatok, életérzés keretein belül felvetett kérdésekre válaszolva örömmel láthatta, hogy sokan vállalkoztak egyéni útként megismerkedni a keleti kultúra életminőséget javító tanításaival, legyen az orvoslás, lelki, szellemi ismeret. Magam már inkább a következő filmvetítés, „Az Égi Élő Igazság” a Szent Koronáról és a Szent Korona Misztériumáról és tanáról szóló filmmel kapcsolatosan válaszoltam a feltett kérdésekre.

Várjuk barátainkat ismét 2009. június 14-én 17 órakor a Madách Filmklubban.

Kardos Gábor
Pásztor János