Azzal, hogy az Üllői út és a Bartók Lajos utca sarkán megnyitott a Lidl áruházlánc újabb üzlete, a környék lakói búcsút mondhattak a csendes kertvárosi életnek. Az üzembe helyezett hűtők és ventilátorok zaja mellett leginkább a hajnali árupakolás keseríti meg a helyiek mindennapjait. A korai órákban menetrendszerűen érkező kamionok motorjának zúgása „finom háttérzajként” szolgál az árukiemelést, a targoncák felpakolását kísérő, a környékbeli épületek falait is megrengető dübörgéshez. A pihenés hiánya, a kialvatlanság miatt már az első hetek után elveszítették türelmüket a környék lakói, ám amikor a Lidl munkatársaihoz fordultak, komoly meglepetés érte őket.
Az áruház építését megelőzően a Lidl képviselője megkeresték a helyi lakosokat, hogy egyeztessenek velük a majdani gépjárműforgalomról. A megbeszélések eredményeképp született egy írásos megállapodás arról, hogy a lakosok hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kossuth utcában jobbra hajthassanak ki a kocsik, amennyiben a Lidl gondoskodik zajvédő falak telepítéséről. A hozzájárulási nyilatkozat azt is tartalmazta, hogy a hűtőventilátorokat az épület mely részén szerelik fel. Miután a rettenetes zaj nyilvánvalóvá tette, hogy a védelmet nem megfelelően építették ki és azt is látták a lakosok, hogy a ventilátorok nem az általuk ismert tervrajz alapján kerültek az épületre, a megállapodásra hivatkozva reklamáltak. Csakhogy a Lidl ekkor már tagadta, hogy bármiféle egyezség született volna a helyi polgárokkal.
A panaszosok patthelyzetbe kerültek. Az áruházzal szemben önmagukban tehetetlennek bizonyultak, ezért az önkormányzathoz és önkormányzati képviselőkhöz fordultak segítségért. Ughy Attila – akit szintén megkerestek – az ÁNTSZ helyi kirendeltségének vezetőjét levélben kérte arra, hogy vizsgálja meg, a nyugodt és pihentető alvást lehetetlenné tevő zajért elmarasztalható-e az áruház. A képviselő továbbította a panaszokat a Lidl magyarországi központjának is, ahol remélhetőleg gazdára lel levele. Azért lehetünk némileg szkeptikusak ezzel kapcsolatban, mert az áruházlánc sajátos üzletpolitikájának az is része, hogy a munkatársak, üzletvezetők kilétét titokként kezelik, vagyis amikor Ughy Attila munkatársa a központban arról érdeklődött, kihez is fordulhatna kérdéseivel, egyértelműen közölték vele, nincs esélye a központi számra érkező hívásokat fogadó munkatársuknál tovább jutni a „rendszerben”, neveket pedig nem „szoktak” kiadni. Vajon ha nevüket sem adják a munkájukhoz példának okáért az egyes üzletvezetők, mivel vívhatják ki a vevők bizalmát? Elegendőek lennének a diszkont árak?
Efféle kedvezményekkel ellensúlyozható, hogy fákat kellett kivágni ahhoz, hogy az Üllői úti üzlet megépülhessen? Igaz, az önkormányzat kapott 20 millió forintot az irtás fejében, ám nehéz ellentételezni azt, hogy azokból a növényekből, amelyeket pótlásként nemrég ültettek, csak évtizedek múlva lehetnek árnyat adó lombozatú fák.
Az Interneten barangolva a fórumokban számos információt találhatunk a Lidl visszatetsző magatartásáról a vásárlók ilyen-olyan módon történő megkárosításától a belső személyzeti politikájuk furcsaságaiig. Figyelemre méltó, hogy miközben ezeken a felületeken vissza-visszatérő téma az, hogy diszkriminatív módon járnak el a női munkatársakkal szemben, televíziós reklámokban arról próbálnak meggyőzni bennünket, hogy éppen a nőket becsülik meg igazán. Nehéz eldönteni, kinek is higgyünk? A Kossuth és Bartók utcaiak vesszőfutását látva inkább az okozhat nehézséget, hogy a jót feltételezzük a diszkontláncról.
Az Üllői úti üzlet szomszédságában élők úgy érzik, helyzetük kétségbeejtő. Hogy ki vagy mi bírhatná rá a Lidlt arra, hogy tekintettel legyen rájuk, a hiábavaló próbálkozások sora után továbbra is kérdés számukra. Mindenesetre talán érdemes emlékezetünkbe idézni a fentieket, amikor azon gondolkodunk, hol is intézzük a heti nagybevásárlást!
sz.
